2016. október 13., csütörtök

A páciens neve: Orbán Viktor

Mester Iván:

A páciens neve: Orbán Viktor

Megjelent: NOL.HU, 2014. 12.07.

A fiatal Orbán Viktort ismerők szerint a katonaság alatt megélt megaláztatás szinte vadembert faragott belőle az egyetemre. Balhék, fegyelmik, erőszakoskodás, leginkább Simicska Lajossal közösen. Úgy tűnik, azóta sem érti, hogy miért kellene visszafognia a haragját, sértődöttségét, elfojtott kisebbrendűségi komplexusaiból fakadó bosszúszomját.



Fotó: Sebastien Pirlet / Reuters

Talán már tényleg csak egyetlen dolgot ismer: a saját előrejutását segítő kérlelhetetlen és könyörtelen törtetést. Ha nem tenné, összeomlana, depresszióba süllyedne. Áhítozza a konfliktust, hogy valakinek érezze magát, hogy értelmet lásson az életében. Azt hinné az ember, hogy mérhetetlenül cinikus, de nem az, legalábbis nem mérhetetlenül. Lázár János és a volt SZDSZ-es Kóka János, igazán cinikusak. OV automatizmusai, személyiségébe épített és elfojtott indulatai inkább a kétségbeesett, csapongó, minden elvet és értéket tagadó tökéletes önvédelem érdekében az ingatag bandavezéri identitás megtartására irányul. Karakteréből fakadóan képtelen megállni, izgatott, szorongó, kielégíthetetlen. Mint egy kisgyerekek, úgy csal a játékban. Nem fogja föl, hogy a csalással, térképek átrajzolgatásával megszerzett dicsőség hamis. Ez a hamisság azonban rendszerint csak a tudatalattiban jelenik meg: ezért frusztrált, ezért nyughatatlan, ezért vágyik újabb, valósnak ható dicsőségekre, amelyeket időről időre meg is szerez.

OV – hogy jobban fájjon – a sebeit kapargatja és ehhez a politika kiváló terep. Ez ugyanis olyan porondot kínál, ahol folyamatosan ingerelheti, feltépheti a varratokat, ami segít a nem felejtésben, és ami segít az árnyékkaraktere, a vágyott, hősies karaktere szabadságharcában, állandó makacs kitartásában, dulakodásaiban. Ezért provokál, és ellentámad, ha tetszik, vív szabadságharcot: karaktere arra kényszeríti, hogy az elfojtott önhibáztatást hősies opferkultusszal fedje el.

De előbb-utóbb elmar maga mellől mindenkit, és megéri saját rendszerének és karakterének összeomlását. Már most is szembefordul a régi bandatagokkal (a korábban megkérdőjelezhetetlen akaratú, érinthetetlen Simicska Lajossal és az aggodalmaskodva radikális, de még tűrő Kövér Lászlóval) és egyre inkább csak a leghűségesebb csinovnyikokat értékeli, ezért egyre hígabb tudású, igazi tekintélyelvű karakterek veszik körül. Ennek is az ideáltípusa Szijjártó Péter, akinek a miniszteri kinevezése a legtisztább bizonyítéka annak, hogy – ami a kóros bizalmatlanságot illeti – OV feltételezhető paranoiája a régi, jól ismert mintákat követi.



Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

OV kifizeti a „barátait", aztán megpróbál szabadulni tőlük. Legfőbb gyengesége az elfojtott félelemből fakadó folyamatos önigazoló státuszépítés, a türelmetlenség és ebből fakadóan az egyre gyakrabban megjelenő meggondolatlanság. Láthatóan személyisége nem ismeri a csalás szót erkölcsi, csak jogi értelemben, illetve ma már úgy sem, hiszen a jogot úgy alakítja, hogy neki több esélye legyen, hogy legalább magát és – egyébként egyre kétkedőbb – híveit meggyőzze becsületes szándékairól. 2002-ben majdnem belepusztult a vereségbe, de 2006-ra már kiépítette a lengyel mintára a '80-as években már kipróbált hálózati összeroppantó rendszert és megtalálta a harcos, kérlelhetetlen, kompromisszumképtelen ellenzéki vezér bosszúálló szerepét. Talán jobban is élvezte, mint a hatalmat, ezért nem tört meg annyira 2006-ban.

Azonban 2014-ben már nem bízott semmit a véletlenre, maradék erkölcsi gátlásait teljes mértékben felszippantotta a kialakított árnyékkaraktere, saját Mr. Hyde-ja. Rászabadította az igencsak megkérdőjelezhető intellektussal bíró fideszes második vonalat az országra, és nem hitt a szemének, amikor látta, hogy hogyan veszik be az emberek azt a mérhetetlen sok, de mégis a céljait elősegítő hazugságot, amit követői szájába ad. Saját beszédeinek nyilvánvaló hamis pátoszától és a homogenizált, alávetett tömeg látványától és lenézésétől megittasul. Ilyenkor kiszárad a szája izgalmában: ritka jelenet, de ez az orbáni infantilis hatalom- és örömmámor pillanata, az egyetlen őszinte és felszabadult pillanat az életében. A többi robot, küzdelem saját karaktere szorításában.



Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

OV önmagát építi. Nem érdeklik az emberek, akiket semmire sem tart, nem érdekli a nacionalizmus, amihez nem ért, nem érdekli a politika sem már, mert unja, hogy viszonylagos politikai korrektség mentén kell nyilatkoznia, diplomatákkal kell feleslegesen fecsegnie. Nyugaton ez várja, míg keleten sokkal egyértelműbb az autoriter rendszerekkel való összekacsintás, a félszavakból is megértjük egymást, a tudjuk mi, hogy mi kell a másiknak egyszerű gondolatisága. Minden csak eszköz a saját hatalmi mániájának, énépítő törekvéseinek kielégítésére, mert úgy hiszi, a történelmet az erősek és a győztesek írják, és nem tud szabadulni a végső győzelem gondolatától. Azt hiszi, ha új válság jön, az oroszokkal és az energiahordozókkal a háta mögött majd ő mentheti meg az arra érdemesek világát.

OV okos ember, de nem igazán művelt, nem bátor, hanem gátlástalan machiavellista, intoleráns, militáns karakter, aki megkérdőjelezhetetlen intelligenciája mellett rendkívüli szerencséjének is köszönhette, hogy bekerült a pesti értelmiségiek közé a jogász kollégiumba, ahol nem a tanulás, nem az ideák érdekelték, csak a türelmetlen tenni akarás, elsősorban önmagáért, bandaszellemben. Álomszerű, amit ez a kisember elért pusztán azzal, hogy mérhetetlen pragmatizmust kölcsönöz neki saját nyüzsgő karaktere, túlfeszített idegrendszere, ami ugyanakkor megakadályozza abban, hogy ne csak a saját törtetése elősegítőjének lássa a demokratikus rendet. Ettől a tévedéstől, hogy a demokráciát meg kell haladni egy csak általa létrehozható nagyobb jó érdekében, lesz a demokráciája defektes, illiberális.

OV ezért azzal az általa létrehozott rendszerrel dicsekszik, ami nem is létezik, ahogyan egy kisfiú is azzal dicsekszik, ami nincs neki, de nagyon szeretné, ha lenne: esetünkben az egységes, hálás, növekvő országgal, keresztényi szeretettel és erkölcsiséggel, és az őt másoló európai társadalmakkal. Ami elképesztő, az a szervezőkészsége, lényeglátása és színészi adottságai. Ilyen nacionalista színházat, ilyen manírt csak a tökéletesen populista politikus tud felvenni és eljátszani, s talán még valami önigazolás féle „győzzük le az ország ellenségeit és ezt csak úgy tudjuk, ha nálunk van minden politikai, gazdasági hatalom és társadalmi intézmény és eszközrendszer" típusú küldetéstudat. Persze tudjuk, hogy ez nem kevés, a bandatagok mélységesen lenéznek mindenkit, aki él és nem közéjük tartozik, ahogyan tették a rendszerváltás idején is, amikor még elhitették velük és magukkal, hogy ők a kiválasztott nemzedék tagjai, akiknek a gyáva, óvatoskodó, agyonkomplikált és áldemokratikus értelmiséggel nem szabad kompromisszumot kötniük. Kirekesztők és bűnbakkeresők. Eltökéltek rá, hogy ők legyenek azok, akik felfalják a többieket.



Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

OV most még azt játssza, hogy mivel megkapta az egész országot, van küldetése. Addig építi át az országot, amíg a fantáziája engedi, s amíg meg nem unja. Azért egyre kapkodóbb, türelmetlenebb, mert már unja. Persze a legnagyobb problémát és unalmat saját maga számára a fantáziátlan, üres nacionalizmus és nem utolsósorban saját üressé vált individualizmusa jelenti: ezért van szüksége bárgyú tartalmakra az úgynevezett jobboldali értelmiségi körökből, vagy a jobbikosoktól, és azért szalad bele teljesen fantáziátlan elképzelésekbe, mint a szabadság téri emlékmű elkészíttetése, vagy Kerényi Imre infantilisan anakronisztikus ötleteinek felkarolása.

Úgy érzi, hogy a hatalma addig fog tartani, amíg a követhetetlenségig fokozott botránytempót fenn tudja tartani, és amíg a felfokozott pénzosztás következtében híveinek van mit a tejbe aprítaniuk. Ezért nem készül konszolidációra, és ezért balettozik rendkívüli ügyetlenséggel a Moszkva és Washington fedőnevű lövészárkok közötti szögesdrótba gabalyodva. Ez lesz a veszte, mert egyrészt az életszínvonal növekedésének elmaradásával párhuzamosan a konszolidáció-hiány és a botrányok fokozódása legitimitás-hiányt szül, amelynek a következménye a választóktól való teljes elszakadás, de ezúttal alulról.



Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Másrészt a teljes nemzetközi elszigetelődés akkor ölt végletesen fenyegető formát, amikor egyetlen nagy ügybe képes lesz belekapaszkodni és napirenden tartani a hazai és nemzetközi közvélemény, politika és diplomácia, aminek következtében OV-éknak komolyan meginog az amúgy is fenntarthatatlan gazdasági teljesítményre, hamis romantikára, a Magyarországon még működtethető agyonhallgatásokra, cinikus blöffökre és a külső és belső források gátlástalan újraelosztására épülő rezsimelképzelésük. Ilyen lehet az amerikaiak által elindított, egyelőre még csak csöpögtetett korrupciós botrányfolyam, illetve az internetadó típusú kísérletek, mint az utolsó cseppek a pohárban, amelyek azonban az egész poshadt vizű poharat felkavarhatják, és amelyeken keresztül előkerülhet a totális elszámoltatás igénye, aminek lecsillapításához már nem lesz elég a rezsicsökkentés.

A Fideszben hagyományosan káosz van, és ha borul a bili, a legtöbben „bátran" kihátrálnak. Emellett a jakobinus Lázár már készül a bukásra és amint feleslegessé válik a petit caporal a piacon, jó szívvel szabadul majd meg tőle, ahogyan utána a leggyorsabban tőle fognak megszabadulni a második-harmadik vonalas cinikusok.



Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ami komoly gátja lehet a NER összeomlásának, az az emberek tartós szegénységi küszöb közelében és félelemben tartása (a „van még mit vesztenem" érzésének napirenden tartása), az információ- és botránytömkeleg által előidézett közöny leküzdésének nehézségei, a médiatúlsúllyal ideig-óráig fenntartható ellenállás, és nem utolsó sorban a baloldal jelenlegi szereplőinek makacs ragaszkodása a baloldali politikai térfél megtartásához.

Amíg nincs választási alternatíva, addig úgy tűnhet, OV mindent túlél. De nem így lesz. Azért nem, mert ugyan abban bízik, hogy az események kiszámíthatóak és majd képes lesz előrelátni és kommunikatíve kordában tartani azokat, azonban a magyar társadalom – paradox módon az idei elsöprő, hármas győzelemnek is köszönhetően – eljutott odáig, hogy az elfojtott indulatai kitöréséhez már egy kisebb inger is elegendő. Persze jön a tél és ilyenkor a magyar el is mehet csucsukálni. Amire azonban szabadságot álmodva így is támaszkodhat, az az, hogy támadó pozícióból a nemzetközi közösség (többek között az amerikaiak folyamatos rugdosására is lassan mozduló EU) tartósan védekező pozícióra kényszeríti OV-t (látszólag elsősorban a demokrácia, a szabadság és a civilek védelmében, persze inkább Paks, az INA részvények és a Déli áramlat okán): tartós és folyamatos védekezésben a maga által kiprovokált ellentámadás lehetősége nélkül azonban OV végtelenül gyenge és botladozó.



Fotó: Domaniczky Tivadar / Népszabadság/archív

Ám a cirkusz nemhogy az olvadásig, de legalább 2018-ig ki fog tartani. Abban a pillanatban, ahogy sikerül az OV mögött álló rendkívül instabil intellektussal rendelkező politikai vonalat az egzisztenciájukat sértő szankciókkal ellene fordítani, híveit és szavazótáborát a korrupciós botránnyal, a teljes nemzetközi elszigetelődés és Putyin ölelő karjainak rémével megosztani, kénytelen lesz egyre vakmerőbb diktatórikus lépéseket megtenni, de ez megállíthatatlanul felgyorsítja hatalmának amortizációját, EU-s pozícióinak feladását és forrásainak elapadását. És ekkor OV szavazóinak jó része is rájön, hogy Orbán Viktor sajnos nem egy nagy formátumú bölcs vezér, de még csak nem is egy nagy varázsló.

Magyarország OV bukásával lezárhatja a politikai válságok korszakát és olyan civil kontrollt, valódi fékeket és ellensúlyokat építhet ki a hatalmat ellenőrizendő, ahol a súlyos és kevésbé súlyos pszichés problémákkal küzdő politikusok valóban párbeszédre, szolgálatra és transzparenciára kényszeríthetők és kiiktatható a rendszerből az ámokfutás...

A szerző egyetemi docens.

____________
Kapcsolódó: 

2016. október 9., vasárnap

A Népszabadság bezárása

A Népszabadság bukása, bezárása, megszüntetése

A Népszabadság valójában abba a paradoxonba bukott bele, hogy ellenzéki szerepet vitt egy korban, amikor nem leledzett politikai ellenzék.

A Múlt és Jövő Alapítvány hírlevele

A Népszabadság bukása, bezárása, megszüntetése
A legtöbb értékeléssel ellentétben – a Népszabadság nem egy “ellenzéki” újság volt, hanem egy újság. Egy nemzeti intézménynek tekinthető napilap, már a különböző rendszereket átívelő életkoránál fogva is. Szeretjük, nem szeretjük (most már úgy tűnik: fájdalmas múlt időben) egyes korszakát, irányvonalát, hangját, sőt: a szellemi téren a monopóliumát, ez egyre megy. (Mi nem szerettük a Múlt és Jövőt s ügyét kezelő álláspontját, s ennek sokszor hangot is adtunk, a magunk szamizdat nyilvánosságában.)

A Népszabadság megszűnése s megszüntetése – mert e két jelenség mögött szoros az össszefüggés – sok okból a mi ügyünk.

Olyan fórumot csuktak be, ahol, ha oly csökkenő mértékben is: könyvekről, kultúráról, szellemi dolgokról folyt diszkusszió. Írók, szellemi emberek írtak benne, vagy végeztek benne mindennapi munkát. Ezért e betiltás a magyar szellemi élet egyre lerongyolódó egzisztenciáját is kikezdte – és ez a maga hajszálcsöves beerezettsége folytán kihat minden műhelyre, ahol a magyar szellem, a magyar kultúra ügyeivel foglalatoskodnak. Aki nem így gondolja, az rosszabb a diktatúra akarásánál, mert az önsorvasztó (Pap Károlyunk szavaival: “öngyilkos”) egyoldalúság híve, amelyből (a biológiából is ezt tanultuk) nem születik gondolat, kultúra: magyar kultúra, amely I. István óta több pólusból, entitásból táplálkozik.

A Népszabadság rapid bezárása, s leginkább annak módja s megfélemlitő példa-üzenete után nehezebb lesz Magyarországon élni. Össznemzeti szinten. Aki manifeszt módon nem kívánja a diktatúrát (ez is egy természetes igény, csak ildomos bevallani), annak a legitimitását is csorbítja egy a jelenlegi vezetésel szemben álló fórum effajta stílushiányos elnémítása. (A bezárás körülményei a kormányzat legitimitását is megkérdőjelezik, hiszen az erejét épp az bizonyította, hogy egy vele élesen szemben álló sajtószegmens ellenére nyerte el s tartja fenn széleskörű felhatalmazását.)

A sokkszerű összeomlás azért is ügyünk, mert bekövetkeztéért nemcsak a ravaszdi és mohó csapdaállítók a felelősek. Hanem a támogató (lehet, most tüntető) közönség (közösség) hiánya is. Ama társadalmi valóság végzetes fordulata – amely egy “kulturális erőtér” zászlóshajójának az elnémítását most lehetővé tette. Mert elengedte a Népszabadság kezét. (Egy zárójel erejéig személyesre váltva: az idén elhunyt apám, amikor már nem volt abban az állapotban, hogy végigolvassa, előfizetéséhez még ragaszkodott. Korábban kiütötte a kezemből a lapot, ha példányába belelapoztam – “miért nem fizeted elő, miért nem veszel magadnak?”, mordult rám. – K. J.)

A Népszabadság valójában abba a paradoxonba bukott bele, hogy ellenzéki szerepet vitt egy korban, amikor nem leledzett politikai ellenzék. E nehéz feladványt s a történelemben példa nélküli helyzetet a lap – más sem – nem tudta követni és kezelni. (Az ellenzék hiányáért ugyanis nem a kormányzat felelős.) Ez a gyengeség a vele szolidáris tüntetésen is hervasztóan megmutatkozott. Mind létszámában, mind színvonalában, hiszen, csekély kivétellel, a tüntető-szubkultúra tagjai vettek csak rajta részt, s hallatták hangjukat. (Az internetadót, a vasárnapi boltbezárást nem lehetett megcsinálni – mert valós akarat, igény állt mögöttük.) A Népszabadság képviselte attitűdöt viszont nem akarták annyian, hogy all after all életben maradjon. Ezzel kell(ene) szembenézni! Most, amíg nem késő!

A Népszabadság bukásának ugyanis ez az igazi, a saját sorsán túlmutató felkiáltójele: a magyar kultúra ügyét nem bízhatjuk az államra, távoli médiakonszernek megfontolásaira és kijáróira. A magunk – civil – ügyének kell tekinteni, hogy fennmaradjon és fejlődjön – jobb időkre is gondolva, sőt: bekövetkezését a magunk munkájának, áldozatának tudva. S nem tüntetési és tiltakozás-aláírói szinten. A modern magyar kultúra fénykora a nem a progresszív kultúrát támogatásáról híres Tisza- vagy a Horthy- rezsimekre esett. Eredője, a reformkorban is “civilek” igényéből és önfeláldozásából virágzott ki.)

A No pasaran! elhatározás, cselekvésnek a magunk szívében, a magunk munkájában, a magunk “mindennapi” tevékenységében kell érvényesülnie – ha valóban szeretnénk megállni a saját történelmi korszakunk egyre ijesztőbbben meredek lejtőjén.

A Múlt és Jövő Közössége

2016. július 7., csütörtök

Fenntartható jövőt az európai zene számára

Orbán Viktor is megkapta a zenészek levelét
A világ sok-sok országából, ezernél is több zenész írta alá azt a levelet, amelyet a zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI vezetője juttatott el az Európai Bizottság elnökének, valamint az összes európai állami vezetőnek, így Orbán Viktornak is.

Mellékelve látható az eredeti angol nyelvű levél, valamint az aláírók teljes listája, akik között számos hazai művész is szerepel.

A levélről világszerte beszámoltak a mértékadó médiumok, többek között a Financial Times, a Le Parisien, a Bloomberg, a Spiegel, a Bild, a Der Standard, az El Mundo, az Entertainment Weekly, a Billboard, stb.

És íme, maga a levél:
Biztosítsunk fenntartható jövőt az európai zeneipar számára
Szerzőkként és előadóművészekként Európa-szerte szenvedélyesen hiszünk a zene értékében. A zene az európai kultúra alapvető része. Gazdagítja az emberek életét és jelentősen hozzájárul a gazdasághoz is.

A zene kulcsfontosságú pillanathoz érkezett. A fogyasztás robbanásszerűen emelkedik. A rajongók több zenét hallgatnak, mint valaha. A fogyasztóknak a lehetőségek korábban soha nem látott, széles tárháza áll rendelkezésére, hogy hozzáférjenek mindahhoz a zenéhez, amit szeretnek, bárhol és bármikor.

A jövőnket azonban veszélyezteti egy jelentős "értékhézag", amelyet az olyan, felhasználói feltöltéseket lehetővé tévő szolgáltatások okoznak, mint például a YouTube, igazságtalanul elszippantva az értéket a zenei közösségtől, az előadóktól és a szerzőktől.

A helyzet nem csak a mai szerzőket és előadókat károsítja. Az alkotók következő generációjának túlélését, munkájuk változatosságát, megélhetésüket is veszélyezteti.

Az értékhézag aláássa azok jogait és bevételeit, akik alkotnak, befektetnek a zenébe, valamint torzítja a piaci viszonyokat. Ez azért történhet meg, mert miközben a zenefogyasztás rekordokat dönt, ezek a szolgáltatások visszaélnek a "közvetítő szolgáltatások" jogi mentességének intézményével. Az ilyen megengedő szabályozás két évtizeddel ezelőtt született, hogy segítse a szárnyaikat bontogató digitális startup-okat; ma azonban helytelenül kerül alkalmazásra olyan nagyvállalatok esetében, amelyek anyagi haszon fejében terjesztik a mi alkotásainkat.

Ma különleges lehetőség áll Európa vezetői előtt az értékhézag problémájának orvoslására. Az Európai Bizottság közelgő szerzői jogi felülvizsgálata kijavíthatja ezt a nyilvánvaló piaci torzulást, amennyiben egyértelműen meghatározza a megfelelő kereteket a mentesség alkalmazására.

Arra biztatjuk Önöket, hogy lépjenek fel az igazságos, egyenlő versenyhelyzet létrehozásáért a művészek és jogtulajdonosok számára. Ezáltal generációk számára biztosíthatják a zene jövőjét.

Reméljük, sikerül együttműködnünk a fenntartható, virágzó európai zeneipar megteremtésében.

2016. május 2., hétfő

Orbán és a keresztény házasság

A liberális oldalon joggal keltett (újabb, istenem, hanyadik!!) felháborodást Orbán Viktor megnyilatkozása. Ezúttal egy portugál lapnak fejtette ki bölcs véleményét. A számtalan sajtóvisszhang helyett itt most Gábor György filozófus véleményét idézném, aki fészbukos jegyzetben kommentelte a történteket:

Orbán Viktor – egyebek mellett – az alábbi nyilatkozatot adta egy portugál lapnak:
A kereszténység olyan hagyomány, amelyet tiszteletben kell tartani, mert nélküle "nem éltük volna túl az elmúlt ezer évet."
Ami engem illet, a keresztény kulturális örökség hatalmas tisztelője, kutatója, valamelyest ismerője és állandó fogyasztója vagyok, aki az életét nehezen tudná eme szellemi javak nélkül elképzelni. Ezzel együtt megkockáztatom annak jelzését – Orbán Viktor merész történelemszemléletével némiképp ellentétben –, hogy azért akadtak, meglehetősen szép számmal, olyanok is az elmúlt ezer esztendőben, akiknek épp a kereszténység ellenére sikerült (vagy nem sikerült) túlélniük.
Aztán Orbán ezt is mondta: "úgy véljük, hogy egy nemzet alapja a család, és ezt védeni kell. Világossá tesszük azt, hogy csak egy férfi és egy nő házasodhat össze és alapíthat családot." (...) A Polgári törvénykönyv szerint (...) a homoszexuálisok "csinálhatnak, amit akarnak, de nem köthetnek az állam által elismert házasságot".
Majd így folytatta:
"Egy alma nem kérheti azt, hogy hívják körtének. (...) Ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik. Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat"
Én értem a miniszterelnök urat. A keresztény-magyar hagyományos családmodell tehát az, ahol – miként ezt az ő elbeszéléséből tudhatjuk – az apa rendszeresen megrugdalja a gyerekét. Aztán az is, ahol egy vak komondor közreműködésével néha-néha véresre verjük a feleségünket, akinek amúgy a női princípiumát az teszi ki, hogy dolgozik a konyhában és gyereket (mások szerint egyenesen unokákat) szül. Aztán az a keresztény-magyar családmodell, ahol a férfi pálinkától bebaszva trágár magyar nótákat énekel, mondjuk a fehérvári huszárok pajkos közösüléséről, meg az, ahol a gyereknek kuss a neve, s amíg a házamban él és a kenyeremet eszi, addig… Továbbá család az, ahol a férfit, ha az év minden napján félrekefél, belevaló, tökös legénynek mondja a magyar hagyomány, ám ha a nő teszi ugyanezt egyszer az életében, rögvest ótvaros kurvának nevezi a hazai ősmagyar tradíció.
Viktor, szépen kérlek, beszélj a saját családi hagyományaidról, annak múltjáról és jelenéről, de a képedre ne vedd az én családomat.
Ja, és ne nyilatkozz ehhez hasonlókat sem portugál, sem más külföldi lapoknak a magyarságról. Elég, ha téged néznek használhatatlan valagnak. Ne keltsd azt a látszatot, mintha mind a tíz millióan hozzád hasonló förtelmek lennénk.

2016. március 11., péntek

Colleen Bell beszéde a sajtószabadságról

árcius 15-e a Magyar Sajtó Napja. Ebből az alkalomból az ünnep nevével azonos nevű elismeréseket adtak át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában március 10-én Budapesten. Az eseményen Collen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete mondott beszédet, kiemelve:  a szabad sajtó felelőssége, hogy a maga lényegében mutassa meg a gonoszt.
A Népszava tudósítása:

Az amerikai nagykövet hangsúlyozta: nagy felelősségük van az újságíróknak, ellensúlyt képeznek a tudatlansággal, gyűlölettel és félelemmel szemben. Ahol hiányzik az egyensúly, ahol a történetnek csak az egyik oldalát mondják el, ott a szabad sajtó megragadja a lehetőséget, hogy elmondja a másikat.  Ahol a beszélőkből gyűlölködő tudatlanság árad, ott a szabad sajtó felelőssége, hogy a maga lényegében mutassa meg a gonoszt.
Colleen Bell a sajtó szabadsága és felelőssége témakörét elemezve, kiemelte: az újságírók felhívják a figyelmet az intolerancia veszélyeire, erkölcsi és etikai felelősségük tudatában számolnak be a történésekről. A Magyarországhoz hasonló országokban alapvető felelősség, hogy ne csak a kormányra és a bíróságokra hagyatkozzanak, hanem a sajtó is leplezze le azokat, akik fajgyűlölettel, idegengyűlölettel és antiszemitizmussal házalnak - tette hozzá a nagykövet.
Még nem ért véget a munka, a szólásszabadság minden magyarnak kijár, ez nem végcél, hanem eszköz, ugyanis sosem lehet teljesen kiirtani a társadalomból a gyűlöletet és a félelmet, ezért folytatni kell a küzdelmet, ösztönözve a következő generációt is.
Colleen Bell beszélt arról is, hogy az Egyesült Államokban az első alkotmánymódosításban garantálták, hogy a kongresszus nem hozhat törvényt egyebek mellett a szólásszabadság és a sajtószabadság korlátozásáról, és az amerikaiak büszkék arra, hogy az alapító atyák védelmükbe vették e jogokat. A közjó nem lehet jó, ha nem támogatja az egyének jogait - szögezte le.
A szólásszabadság azonban nem abszolút jog, abban gyökerezik, hogy az egyén joga az önkifejezéshez addig terjed, amíg az nem sérti mások jogait. De nem minden amerikai ért egyet azzal a szabad társadalommal, amelyet az alapító atyák elképzeltek, amint az az amerikai médiában jelenleg látható politikai retorikából ismert - mutatott rá. Hozzátette: talán nem mindig felelnek meg azoknak az eszményeknek, amelyeket őriznek az alkotmányban, de fontos a törekvés erre, és igyekeznek megfelelni az alapítók bátor és nemes igyekezetének.
A gyűlöletbeszéd nagy kihívást jelent a valódi egyenlőségre és kölcsönös tiszteletre épülő társadalom megvalósításában - emelte ki Colleen Bell. Fájdalmas, hogy az amerikai politikában ma is a bűnbakképzés legrosszabb esetei láthatók, amikor egyes csoportok felé terelik a haragot, hogy eltérítsék a figyelmet a politikai ügyek valódi megvitatásától, másnak látott embereket hibáztatva, noha a történelem már megmutatta, hogy ez milyen veszélyes.
Az idén 120 éves médiaszakmai szervezet hagyományainak megfelelően a rendezvényen azután több szakmai díjat adtak át. Aranytoll-díjat - a MÚOSZ életműdíját - kapta Bolgár György, Fejes István, Féner Tamás, Kertész Zsuzsa, Simonffy Katalin és Tóth Dénes. Németh Gyula-díjat, a fiatal sportújságírók díját vehette át Berkesi Judit, az M4 munkatársa. Virág F. Éva-díjat, a MÚOSZ kulturális szakosztályának elismerését kapta Bartal Csaba, a Múlt-kor folyóirat főszerkesztője. Soó Rezső-díjat, a MÚOSZ környezetvédelmi, vízügyi és idegenforgalmi szakosztályának kitüntetését Tarnóczi Lászlónak, a Kossuth rádió riporterének adták át. Az év gazdasági újságírója díjat pedig Farkas Zoltán, a HVG főmunkatársa kapta.

_______________
A pirézek szerint Magyarországon alapvető felelősség, hogy a szabad sajtó leplezze a fajgyűlölet,  idegengyűlölet és antiszemitizmus előítéletes voltát. magyarország, szólásszabadság, sajtószabadság, szabad sajtó napja


2016. március 4., péntek

Internet és politikai kommunikáció

(Merkoffo blogbejegyzése a megszűnt blogterről)

"digitális" politikai kommunikáció

 Jól látható, hogy a közelmúltig két különböző terület, a politikai kommunikáció és az internet összekapcsolásával egy újfajta kommunikáció korába lép a politika és ezzel együtt a politológiai kutatások is. Manapság már nem lehetséges napirend-elemzéseknél nem figyelembe venni az internetes hírportálokat. A nyilvánosságban megjelenő politikai témákat elemezve egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az internetes fórumok, illetve a blogok. Ezek a jól látható és nyomon követhető eszközök. Azonban még nem említettem az e-mailes hírleveleket, e-maileket, hoaxokat, spameket stb., amelyeknek mind a tartalmuk, mint a terjedésük nehezen követhető nyomon. Már csak azért is, mivel több felhasználó kezei között terjed tovább, így mindenki azt tesz hozzá, vagy azt vesz el belőle, amit akar.
            Ezzel eljutottunk az egyik, kutatási témámat érintő pontig. Ez nem más, mint az internet azon sajátossága, hogy a több alternatív útvonalon képes az információt célba juttatni. Ebből kifolyólag teljesen mindegy, hogy megkerüli-e a Földet, vagy a lehető legrövidebb úton jut-e el az adat a fogadóhoz, az a lényeg, hogy célba érjen. Az okokat az internet kialakulásánál kell keresni, amikor is egy lehetséges atomtámadást elképzelve olyan rendszert találtak ki, ahol az információtovábbítás nem csomópontokon keresztül zajlik (mint például a telefonoknál), hanem több lehetséges útvonalon keresztül keresi meg a célját.
            Ebből következik a kutatási témám második, fontosabb pontja, hogy az ilyen hálózatokon kialakított politikai kommunikáció egyrészt rejtett lehet a kutató előtt. Míg a felhasználó eljuthat olyan, politikailag szélsőséges, nézetekhez is, amelyekkel az „offline médiában” nem, vagy csak elvétve találkozik. Természetesen ez maga után vonja a politikai marketing átalakulását is. Az 1992-es amerikai elnökválasztás óta beszélünk újfajta politikai kommunikációról és marketingről. Abban a kampányban Bill Clinton, a későbbi elnök közvetlen hangon szólt választóihoz, szaxofont fogott a kezébe, egyszóval „egy közülünk” imázsát teremtette meg. Ez a fajta hozzáállás mára a nyugati demokráciákban követelménnyé vált. Viszont az eltelt szűk másfél évtizedben az internet és a mobiltelefonok elterjedésével még egy eszközzel bővült a kampányok arzenálja, mégpedig egyfajta „virtuális door-to-door” kampánnyal. Annyit jelent ez a lehetőség, hogy kisebb ráfordítással több emberhez (ha úgy tetszik otthonba) tud eljutni a jelölt. Fórumokon, blogokon közösséget tud maga köré építeni. Megteremtheti a saját új véleményvezéreit, akik továbbíthatják üzeneteit a digitális hálózatokhoz nehezebben hozzáférők számára.
            Meg kell jegyeznem, hogy a politikai kommunikáció ilyen formája már nem csak a politikusok és a médiamunkások sajátja lesz, hanem végső soron mindenkié, aki valamilyen formában képes továbbítani politikai üzeneteit az információs hálózatokban.

______________
online mobil kommunikáció, politikai kommunikáció, sms üzenet továbbítása az információs hálózatokban - internet, mobil telefon, marketing kampány

2015. június 26., péntek

Orbán Viktor énekel: Fal

Orbán Viktor a nyugati, liberális véleményterroristák kedvéért angolul énekli el, hogy miért is kell falat építeni a bevándorlók ellen.

"Orbán Viktort indítjuk idén az Eurovíziós Dalfesztiválon" – adták a címet a videónak, amely Anais Mitchell Why We Build the Wall című, hátborzongatóan a magyar helyzetbe vágó számának feldolgozásával született. A dal arról szól zseniális grafikával, hogy miért is épít Magyarország falat, az alkotó pedig hatalomhatalom.tumblr.com.

karikatúra, ajánló, orbán viktor, orbán-rezsim, fal, paródia, hatalom, bevándorlás, politika

2015. június 18., csütörtök

Orbán és a kerítés

Az idegenek elleni zsigeri indulatokat felkeltő Ha Magyarországra jössz plakátkampány itt a digitális folklór művelőinek ihletet adó újabb kormányakció: a szerb-magyar határ hosszában, 177 kilométeren keresztül 4 méter magas szögesdrót épül majd a bevándorlók fékentartására. Üzemel a mémgyár.

 
Idegenellenesség, menekültügy: Orbán Viktor láthatóan elszánt abban, hogy határzárat építtet: drótkerítés védi szent István befogadó Magyarországát az idegenek ellen. Magyarország, orbán viktor, kerítés, drótkerítés, magyar-szerb határ, bevándorlás, orbán-rezsim, bevándorkók, határzár, bevándorlók

2015. január 25., vasárnap

Demokratikus Kerekasztal: plenáris ülés, jan. 25.

A Demokratikus Kerekasztal - DEKA - plenáris ülésE (megalakulása)

2015. január 25. Levezető elnök: Lovas Zoltán

Broadcast live streaming video on Ustream

A Demokratikus Kerekasztal kezdeményezőinek felhívása, 2015. jan. 14.:

Felhívás a magyar társadalomhoz!


Hazánk 2015 elejére válaszúthoz érkezett. Átfogó társadalmi, politikai, szociális és gazdasági válság küszöbén állunk. Egymást gyűlölő, egymással beszélni képtelen szekértáborokra szakadtunk. Ha az elmúlt évek medrében halad tovább sorsunk, akkor az egyik valószínű út a mai rendszer bebetonozása, keményedő diktatúrával. Az sem zárható ki, hogy a szociális feszültségek a robbanásig fokozódnak, a nyomorban élők és a lecsúszó középosztály tömegei radikális megoldások híveivé szegődnek.

Magyarország sorsáért való aggodalommal eltelve ezért azt javasoljuk a dolgok alakulásáért felelősséget hordozó polgártársainknak, hogy kezdjenek párbeszédet egymással. E párbeszéd révén munkáljanak ki olyan nemzeti (politikai, gazdasági, társadalmi) minimumokat, melyek lehetővé teszik, hogy a ma oly megosztott ország erői azokban egyetértve, közösen kereshessenek kiutat. Magunk ilyen minimumnak javasoljuk a köztársaság, a demokrácia helyreállítását, hazánk európai irányultságú értékeinek megerősítését, a rendszer társadalmi igazságtalanságainak korrekcióját.

Sikerre akkor számíthatunk, ha a párbeszédbe a civil szervezetek és mozgalmak, a politikai pártok, a munkaadói és munkavállalói szervezetek, az egyházak, továbbá a magyar közügyekben érdekelt minden polgár (éljen itthon vagy külföldön) bekapcsolódik.
Ehhez feltehetően több, a változásokat előkészítő kerekasztalra van szükség, amelyek értékorientációja eltérő lehet, de készek az egymással való további együttműködésre. Mi, pártoktól független gondolkodókként, ma szükségesnek tartjuk legalább egy, európai orientáltságú baloldali, szabadelvű és egy jobboldali, konzervatív kerekasztal létrejöttét.

Reméljük, hogy akik egyetértenek közös társadalmi minimumok kidolgozásával, bárhová tartozzanak is a politikai vagy ideológiai térben, de elkötelezettek a demokrácia, a köztársaság és az alapvető európai értékek iránt, részt fognak venni ezekben a munkálatokban. Együttműködésükkel létrejöhet ez év tavaszára az a tárgyalási fórum és szisztéma, amely lehetővé teszi az ország érdekében egy új történelmi kompromisszum kidolgozását. A Nemzeti Egyeztető Fórum (NEF) működésének általunk szorgalmazott kezdési időpontja 2015. március 15.

2015. január 14.

A felhívást jegyzik:
Ferge Zsuzsa
Horváth András
Iványi Gábor
Lovas Zoltán

2014. december 16., kedd

Orbán Viktor csokit fal a Parlamentben

Orbán Viktor szájával tépi le a csokiról a csomagolást. Ezután falni kezdi, majd hasát düllesztve elégedetten hanyatt dől. Mindezt fényes egyházi segédlettel, 2014-ben, Magyarországon.


Semjén Zsolt és Orbán Viktor családi fotókkal díszített ingyen csokin osztozott hétfőn a magyar parlamentben. A miniszterelnök éhes lehetett - vagy nagyon dühös - , mert a papírt a fogával tépte fel. A csokit az állásukat féltő dohányipari dolgozók küldtek a képviselőknek, kérve, hogy szavazzanak nemmel a dohányipart érintő törvényekre. A történet:

A Kossuth téren tüntető dohányipari dolgozók 2014. december 15-én csokoládészeletet osztottak volna a képviselőknek, kérve őket, hogy ne szavazzák meg az állásukat veszélyeztető törvényeket. A csokikat végül Varju László DK-s képviselő vette át és osztotta szét a parlamentben.

A csomagolópapíron családi fotók szerepeltek, a hátoldalukon pedig a következő üzenet: "Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!"

2014. december 12., péntek

Orbán mint Hitler, Kim Dzsongun, Castro, Sztalin

Orbán Viktor arcmása átmaszkírozva Adolf Hitlerré, Kim Dzsongunná, Fidel Castrová és Joszif Sztalinná:

Orbán Viktor magyar miniszterelnök diktátorként ábrázolva: Adolf Hitler, Kim Dzsongun, Fidel Castro és Joszif Sztalin - karikatúrák Orbánról

2014. november 8., szombat

Orbán manipulálja a médiát


A 9GAG egy képet tett ki a címlapjára, amin Orbán Viktor látható - aki így manipulálja, vezérli kézileg a magyar médiát. Aztán a forrás kirakta a Facebook-oldalára is, aminek majd 21,5 millió lájkolója van. A kép csak itt eddig több mint 170 122 lájkot kapott (az enyémet is beleértve) és közel 28 ezren osztották meg. Lám, milyen népszerű a magyar miniszterelnök!




2014. november 4., kedd

Orbán Viktor és az internetadó

Marian Kamensky (Ausztria) karikatúrája az internetező Orbán Viktorról. I love the middle ages! - szeretem a középkort!

2014. október 29., szerda

Tiltakozás az internetadó ellen

A Reuters szerint százezren tüntettek a demokráciáért Bodapesten


Kormányellenes tüntetéssé vált az internetadó elleni október 28-i demonstráció. Budapesten tízezres tömeg gyűlt össze a József Nádor téren, majd három beszéd után a békés tömeg elindult Budára, a nulla kilométerkőhöz. A menet időközben több tízezresre duzzadt. Nulla forint internetadót akarnak. A hivatalos program végén ezrek vonultak a Parlament elé, ahol az uniós lobogó kifüggesztését követelték. Tíz vidéki városban is tiltakoztak.

A tervezett internetadó bevezetése és Orbán Viktor kormánya ellen tüntetők szerint Orbán kormánya aláássa a demokráciát és kárt tesz Magyarország más uniós tagországokkal fenntartott kapcsolataiban – írja a Reuters hírügynökség, amely tudósításában kiemeli: Orbánék megadóztatták a bankokat, a kereskedelmet, az energia- és a telekommunikációs szektorokat, hogy a költségvetési hiányt kordában tartsák. Ám ezzel kockára tették a gazdaság egy részének nyereséges működését, és tovább borzolták a külföldi befektetőt idegeit.

felhasználók és internetszolgáltatók által egyaránt demokráciaellenesnek nyilvánított internetadó ötlete először a 2015-ös adótörvény ismertetésekor merült fel – emlékeztet a hírügynökség. - See more at: http://www.168ora.hu/itthon/reuters-szazezrek-tuntettek-demokraciaert-budapesten-131687.html#sthash.KJf8cZ0S.dpuf
felhasználók és internetszolgáltatók által egyaránt demokráciaellenesnek nyilvánított internetadó ötlete először a 2015-ös adótörvény ismertetésekor merült fel – emlékeztet a hírügynökség. - See more at: http://www.168ora.hu/itthon/reuters-szazezrek-tuntettek-demokraciaert-budapesten-131687.html#sthash.KJf8cZ0S.dpuf
felhasználók és internetszolgáltatók által egyaránt demokráciaellenesnek nyilvánított internetadó ötlete először a 2015-ös adótörvény ismertetésekor merült fel – emlékeztet a hírügynökség. - See more at: http://www.168ora.hu/itthon/reuters-szazezrek-tuntettek-demokraciaert-budapesten-131687.html#sthash.KJf8cZ0S.dpuf



A Deutsche Welle, amely szintén százezres tüntetésről számolt be, idézte Várady Zsolt iwiw-alapítót, aki a József Nádor téren tartott beszédet még a tüntetés elején. „Az internetadó a kormány önkényuralmának a jelképe” – idézte a felszólalót a német lap.

A tüntetésről ismét részletes cikket közölt az orosz Russia Today hírtévé (RT) is, amely a Reuters becslését hitelesnek tekintve szintén százezres demonstrációról írt, de közölt beszámolót a pánarab Al-Dzsazíra hírtévé is.

2014. szeptember 9., kedd

Orbán Viktor lecsap a sajtóra

A New York Times / Edel Rodriguez karikatúrája
Nem kisebb súlyú sajtóorgánum, mint az amerikai The New York Times véleményoldalán jelent meg Philip N. Howard professzor cikke Magyarország lecsap a sajtóra címmel. Az írást a Galamus.hu ismertette részletesen az alábbiak szerint:

Az Európai Unió kihívó talány előtt áll. Miközben Magyarország azon van, hogy Európa leginkább ellenőrzött médiarendszerét építse fel, az Európai Unió Bizottsága éppen augusztusban döntött úgy, hogy közel 22 milliárd eurónyi gazdasági segítséget nyújt az országnak.

Magyarország zavaró példává vált arra, hogyan tudja leépíteni a demokráciát egy politikai elit, még Európa szívében is. Orbán Viktor a választásokon sikeres jobboldali populizmust felhasználva autokrata módon lecsapott az ország sajtójára, amelyet a Freedom House elnevezésű független szervezet jelenleg csupán „részben szabadnak” sorol be.

Orbán médiastratégiájának több összetevője van. Először is, az ország médiahatóságának de facto ellenőrzése lehetővé tette számára, hogy politikai kinevezéseket érvényesítsen még a média jelentéktelenebb pozícióiban is.  Másodszor, az ügynökség nem csupán a médián belüli versenyt és a sugárzási engedélyeket szabályozza, hanem a tartalom feletti ellenőrzés jogát is megkapta. Miközben a médiától megkövetelik az alkotmányos rend tiszteletben tartását, Orbán kinevezettjei döntik el, hogy ez mit jelent.

A sajtóorgánumoknak olyan aprólékos módon kell rendelkezésre bocsátani az alkalmazottaikról és szerződéseikről szóló adatokat, valamint a szerkesztőségi és reklámtartalmakat, ahogyan Európa egyetlen más részében sem köteles ezt megtenni a kormányának egyetlen sajtóorgánum sem. És a médiahatóság szokatlan végrehajtató hatáskört is kapott: ennek az egyetlen, kétes függetlenségű ügynökségnek a bírságok, felfüggesztések, engedély-visszavonások és üzleti bezárások teljes arzenálja áll rendelkezésére.

A médiaszabadság korlátozásának óriási politikai hatása volt. A legutóbbi, idén áprilisi választásokra a kormány hatásosan megzabolázta az ország összes műsorsugárzó sajtóorgánumát. A nagyobb lapok kedvezően számoltak be Orbán pártjáról, a Fideszről. A beszélgető rádiók és a hírtelevíziók aránytalanul sok időt adtak a kormány képviselőinek, míg az ellenzéki pártokról adott tájékoztatásuk főleg a korrupcióra és a belharcokra összpontosított. Amikor a választás napjának közeledtével Budapesten sétáltam, az óriásplakátokon mindenütt a kormány mosolygó vezetőit láttam, de gyalogolhattam egész nap úgy, hogy nem láttam egyetlen ellenzéki plakátot sem.

A médiaellenőrzés, amely a kormány hangját uralkodóvá tette, csökkentette a közönség lelkesedését a választás iránt. Az ellenzéknek nem sikerült mobilizálni a választókat, de ez a kormányzó pártnak sem sikerült: a szavazásra jogosultak alig 60 százaléka voksolt, ami rekord alacsony szint. A legnagyobb nyertes a szélsőjobboldali párt, a Jobbik volt, amely a szavazatok több mint 20 százalékát szerezte meg. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet külön hangsúlyozottan bírálta az „egyoldalúan elfogult sajtótájékoztatást”.

Akkortájt, amikor tavaly Budapestre érkeztem, a kormány új politikába kezdett: hirdetési megrendelésekkel kedvezett a baráti médiatársaságoknak, és megvonta a támogatást  a kritikus sajtóorgánumoktól. Amikor a független orgánumok, különösen a rádiók látták, hogyan zuhannak a bevételeik, a kormány barátai jelentkeztek, hogy felvásárolják az engedélyeiket. Most egy új reklámadó kényszeríti majd a médiatársaságokat, hogy az adózás előtti nyereségük jelentős részét továbbadják a kormánynak. Ez lényegében az ágazat részleges államosítását jelenti.

Az újra megválasztott Fidesz-kormány most kiterjesztette médiastratégiáját az internetes publikációkra, amelyek az ország merészebb tényfeltáró újságíróinak utolsó menedékévé váltak. Sok publikáció számára a reklámadó újabb, megsemmisítő csapás lesz, és némelyik, mint a HVG című hetilap, Magyarország legfontosabb független hírmagazinja, bezárásra kényszerülhet.

„Ha van jelentős újság Magyarországon, akkor az a HVG. Túlélte a kommunizmust, de könnyen lehet, hogy nem éli túl Orbánt” – mondta Amy Brouillette médiaelemző, kollégám a Közép-Európai Egyetemen.

Az EU bizottsága 2012-ben jogi lépésekkel fenyegette meg Magyarországot tekintélyelvű intézkedései miatt. A Fidesz-kormány erre apróbb módosításokkal válaszolt, Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára áldását adta rájuk mint „jelentős módosításokra”, és annyiban hagyta. Orbán azt hangoztatja, hogy megfelel az európai normáknak, de a Média- és Kommunikációs Tanulmányok Központjában, ahol én vagyok az igazgató, joghallgatók bebizonyították, hogy valójában mennyire messze jár Magyarország az európai normáktól. Haraszti Miklós magyar jogvédő, korábban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-szakértője úgy becsüli, hogy a kormány gyakorlatilag százszázalékos ellenőrzéssel rendelkezik a városokon kívüli sajtóorgánumok felett.

A rádiótól a televízión át a nyomtatott sajtóig a tulajdonlás és a beolvasztás különféle formáival az ellenőrzés légköre nem csupán az öncenzúra erős trendjét hozta a magyar újságírásba, hanem dermesztő hatással van a külföldi tulajdonban lévő médiaérdekeltségekre is. Nemrég elbocsátottak egy online szerkesztőt, aki a hatalmas német Telekom egyik médialeányánál dolgozott, mert cikket közölt Orbán egyik miniszterének kiadásairól. A reklámadóra válaszolva a Bertelsmann tulajdonában lévő RTL Group megbírálta az Orbán-kormányt az adó politikai függetlenségének aláásására tett „agresszív próbálkozása” miatt.

Hogyan lehetséges mindez az Európai Unióban? A bizottság tartózkodása az olyan intézkedésekkel kapcsolatban, mint az új reklámadó, azt jelenti, hogy Orbán kevés rosszalló jelzést kapott azt illetően, amit egy veterán budapesti amerikai újságíró, Erik D’Amato nemrég a HVG-nek adott interjúban Magyarország „putyinizálódásának” nevezett. Valójában az európai támogatás közvetlenül a miniszterelnök irodáján folyik majd át, megerősíti és megjutalmazza Orbán tekintélyelvű tendenciáit – annak ellenére, hogy a kormánybarát sajtóorgánumok az Európai Uniót beavatkozó idegen hatalomként ábrázolják.

Ha visszatartják a pénzt, Orbán zsarnoknak nevezheti az uniót. Ám ha kifizetik a pénzt, az egészen bizonyosan még inkább zsarnokká fogja tenni Orbánt, mint amilyen már most is. A strukturális alap segélycsomagjának kifizetését ahhoz kell kötni, hogy helyreállítsák azt a politikát, amely a Fidesz és Orbán hatalomra jutása előtt létrehozta a média egészséges pluralizmusát.

Az információs, kommunikációs és médiapolitika hatással van minden más politikára. A médiapluralizmus teszi működőképessé a demokráciákat. Ezt minden európai politikacsináló el fogja mondani, és minden újságíró ki fogja nyomtatni. Ám egy olyan rezsimnek, amely ennyire kemény a médiával szemben, nem volna szabad ilyen nagyvonalú és feltétel nélküli támogatást kapnia. Európának nem szabad finanszíroznia egy olyan kormányt, amely aláássa a demokrácia egyik fő pillérét.




Philip N. Howard, a Közép-Európai Egyetem és a Washingtoni Egyetem professzora, és a „Pax Technica: Hogyan szabadíthat fel vagy börtönözhet be minket a dolgok internetje” (Pax Technica: How the Internet of Things May Set Us Free or Lock Us Up) című, hamarosan megjelenő könyv szerzője.