Hónapok óta igyekszem ellenállni a kísértésnek, hogy naplómban a Kárpátalján felélénkült magyarellenességről írjak. Már februárban szörnyülködhettem volna a vereckei honfoglalási emlékmű újbóli megrongálása miatt (egy szélsőséges párt vezetői éghető anyagot öntöttek rá, és felgyújtották), és folytathattam volna áprilisban, amikor az emlékmű újból az ukrán nacionalisták céltáblájává vált (ezúttal feliratokat és horogkereszteket festettek rá). De nem sokkal később Petőfi ungvári szobrát is megcsonkították: kardjának kiálló részét egyszerűen lefűrészelték egy hajnalon.
Nem akartam azonban ezekkel az esetekkel foglalkozni, és erre több jó okom is volt. Az első afféle ostoba babonás félelem: ha leírom, hogy szűkebb pátriámban soha eddig nem tapasztalt mértéket öltött a magyarellenesség, azzal mintegy be is teljesítem, változtathatatlanná teszem ezt a tényt, holott inkább kételkedni szeretnék a valódiságában. A másik ok, hogy a sajtót hetekig uralták a fentiekkel kapcsolatos híradások, nem gondoltam, hogy számukat nekem is szaporítanom kellene. Ellenállásom legnyomósabb harmadik oka azonban más természetű. >>tovább
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése