2014. május 2., péntek

Ha valami szégyenletes, ez az!

A megszállási lófasz

Orbán Viktor szégyenteljes levele

Szégyenletes, mélységesen felháborító és milliók érzelmeit sértő, embertársait lenéző, megalázú tartalmú négyoldalas levelet írt Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténésznek a magyar miniszterelnök az ominózus német megszállási emlékművével kapcsolatban. Orbán Viktor hosszan érvel a műalkotás mellett, az arról szóló vita pedig szerinte „nem haladja meg az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját”. Ez színtiszta tenyérbe mászó pofátlanság: kocsmai lökdösődésnek nevezni mind a vele egyet nem értők politikai tiltakozását, mind a szakmai ellenérvek megfogalmazóit, azokét, akik szerint a szobor mind közvetlen tartalmában történelemhamisítás, szimbólumként pedig a zsidókat deportáló és/vagy abban közreműködő magyar hatóságok felmentése történelmi bűnük és felelősségük alól.


Orbán az áldozatokat emlegeti, holott az 'áldozat' szó egyszer sem szerepel a szobortervben vagy a pályázati kiírásban.


Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész a kormány által támogatott Magyar Művészeti Akadémia tagja. A neki címzett levélben a miniszterelnök azt írja: a Szabadság térre tervezett emlékmű ügye „bonyolult történeti, erkölcsi, politikai szövevény”, de a róla szóló vita nem haladja meg az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját – idézi az Origo, majd nyomában más lapok is.

Orbán kifejti, hogy miért lenne az emlékművön a német birodalmi sas és a Magyarországot szimbolizáló angyal. Utóbbiról azt írja: az ezzel kapcsolatos kritikákat egy olyan kor tünetének tartja, „amelyben a politikai, harci értelmezések vonzóbbak, mint szellemi-lelki természetűek”.

„Ez a műalkotás erkölcsi szempontból, gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontos és makulátlan” – véli a miniszterelnök. Orbán elismeri, hogy a szobor nem olyan didaktikus, mint ahogy azt kritikusai elvárnák, de megfogalmazása szerint "a didaktikus történelmi alkotások, melyek általánosak voltak fiatalkoromban, rám inkább lehangoló benyomást tettek".

Magyarország megszállásáért Orbán szerint Németországot terheli a felelősség, ahogy azért is, ami 1944. március 19-e után történt, de felvethető Magyarország felelőssége is – utóbbi annyiban, hogy nem kezdeményeztek ellenállást, nem szegültek szembe a megszállóknak.

"Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan" – írja a levélben Orbán, aki szerint "jóvátételt adtunk, holott tudjuk, ami történt jóvátehetetlen. Ugyanakkor olyan felelősséget nem vállalhatunk, amely nem illet bennünket [...] német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok, és nincsenek százezerszám elveszett életek sem".





Orbán miniszterelnök azt írja írja, hogy: „Magam például az ártatlan áldozatokat látom az angyalban, és nem valamiféle ártatlan államot. (…) Ártatlan áldozatok százezreinek emléket állítani nemcsak nemcsak helyes dolog, de erkölcsi természetű kötelesség is.”

Az eredeti szoborterv azonban szöges ellentétben áll Orbán felfogásával. A szobor címe – tehát minden bizonnyal majdani felirata – „Magyarország német megszállása 1944. március 19.” A leírás szerint „Gábriel arkangyal, Isten embere, Magyarország szimbóluma.” Magyarországé, és nem az áldozatoké. Sőt, az 'áldozat' szó egyszer sem szerepel a szobortervben vagy a pályázati kiírásban. A szobortervben áll az is, hogy „az egyik, amelyik úgy gondolja, hogy erősebb (...) rátelepszik és lecsap a másik szelídebb, lágyabb vonású alakra, Magyarországot képviselő, megtestesítő Gábriel arkangyal figurájára (...) Hamar elér hozzánk és bekebelezi Magyarországot, hogy megbékjózza [sic!] gúzsbakösse lakosait. ” Ismét: Gábriel arkangyal egyértelműen Magyarországot, nem pedig az ártatlan (zsidó) áldozatok százezreit mintázza.

Ugyanerről szól maga a pályázati kiírás is: „Az emlékműnek hűen kell tükröznie Magyarország méltóságának és függetlenségének elvesztését, monumentalitásában ki kell fejeznie a megszállás egész nemzetet sújtó tragédiáját.” Tehát a kiírás szerint az Alaptörvény Nemzeti hitvallásában emlegetett szuverenitás elveszítéséről kell, hogy szóljon a szobor, nem az ártatlan áldozatokról. Ennek a feltételnek felel meg a szobortervben a következő részlet is: „A veszteségre és az elvesztés lehetőségére örök mementóként a kompozízió összképéhez képest egy kicsi, ámde annál fontosabb, középpontban lévő elem: a kézből kiguruló országlma hívja fel a figyelmet.” Ismét: nem többszázezer emberi (szinte kizárólag zsidó és cigány) élet elvesztéséről, hanem a szuverenitás elvesztéséről van szó.

Ilyeténképpen a miniszterelnöki levél kifejezetten megalázó azokra nézve, akikre mindenáron rá akarja erőltetni, semmibe veszi mások érzéseit és véleményét, hatalmi pökhendisgében olyan  értelmezését adja a szobrnak, amely sem az eredeti kiírásban, sem a művész leírásában, sem a megvalósuló szoborban, sem a szakmai véleményekben nem szerepel. Csupán Orbán beteges képzetében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése