 |
| A New York Times / Edel Rodriguez karikatúrája |
Nem kisebb súlyú sajtóorgánum, mint az amerikai
The New York Times véleményoldalán jelent meg Philip N. Howard professzor cikke
Magyarország lecsap a sajtóra címmel. Az írást a
Galamus.hu ismertette részletesen az alábbiak szerint:
Az Európai Unió kihívó talány előtt áll. Miközben Magyarország azon van, hogy Európa leginkább ellenőrzött médiarendszerét építse fel, az Európai Unió Bizottsága éppen augusztusban döntött úgy, hogy közel 22 milliárd eurónyi gazdasági segítséget nyújt az országnak.
Magyarország zavaró példává vált arra, hogyan tudja leépíteni a demokráciát egy politikai elit, még Európa szívében is. Orbán Viktor a választásokon sikeres jobboldali populizmust felhasználva autokrata módon lecsapott az ország sajtójára, amelyet a Freedom House elnevezésű független szervezet jelenleg csupán „részben szabadnak” sorol be.
Orbán médiastratégiájának több összetevője van. Először is, az ország médiahatóságának de facto ellenőrzése lehetővé tette számára, hogy politikai kinevezéseket érvényesítsen még a média jelentéktelenebb pozícióiban is. Másodszor, az ügynökség nem csupán a médián belüli versenyt és a sugárzási engedélyeket szabályozza, hanem a tartalom feletti ellenőrzés jogát is megkapta. Miközben a médiától megkövetelik az alkotmányos rend tiszteletben tartását, Orbán kinevezettjei döntik el, hogy ez mit jelent.
A sajtóorgánumoknak olyan aprólékos módon kell rendelkezésre bocsátani az alkalmazottaikról és szerződéseikről szóló adatokat, valamint a szerkesztőségi és reklámtartalmakat, ahogyan Európa egyetlen más részében sem köteles ezt megtenni a kormányának egyetlen sajtóorgánum sem. És a médiahatóság szokatlan végrehajtató hatáskört is kapott: ennek az egyetlen, kétes függetlenségű ügynökségnek a bírságok, felfüggesztések, engedély-visszavonások és üzleti bezárások teljes arzenálja áll rendelkezésére.
A médiaszabadság korlátozásának óriási politikai hatása volt. A legutóbbi, idén áprilisi választásokra a kormány hatásosan megzabolázta az ország összes műsorsugárzó sajtóorgánumát. A nagyobb lapok kedvezően számoltak be Orbán pártjáról, a Fideszről. A beszélgető rádiók és a hírtelevíziók aránytalanul sok időt adtak a kormány képviselőinek, míg az ellenzéki pártokról adott tájékoztatásuk főleg a korrupcióra és a belharcokra összpontosított. Amikor a választás napjának közeledtével Budapesten sétáltam, az óriásplakátokon mindenütt a kormány mosolygó vezetőit láttam, de gyalogolhattam egész nap úgy, hogy nem láttam egyetlen ellenzéki plakátot sem.
A médiaellenőrzés, amely a kormány hangját uralkodóvá tette, csökkentette a közönség lelkesedését a választás iránt. Az ellenzéknek nem sikerült mobilizálni a választókat, de ez a kormányzó pártnak sem sikerült: a szavazásra jogosultak alig 60 százaléka voksolt, ami rekord alacsony szint. A legnagyobb nyertes a szélsőjobboldali párt, a Jobbik volt, amely a szavazatok több mint 20 százalékát szerezte meg. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet külön hangsúlyozottan bírálta az „egyoldalúan elfogult sajtótájékoztatást”.
Akkortájt, amikor tavaly Budapestre érkeztem, a kormány új politikába kezdett: hirdetési megrendelésekkel kedvezett a baráti médiatársaságoknak, és megvonta a támogatást a kritikus sajtóorgánumoktól. Amikor a független orgánumok, különösen a rádiók látták, hogyan zuhannak a bevételeik, a kormány barátai jelentkeztek, hogy felvásárolják az engedélyeiket. Most egy új reklámadó kényszeríti majd a médiatársaságokat, hogy az adózás előtti nyereségük jelentős részét továbbadják a kormánynak. Ez lényegében az ágazat részleges államosítását jelenti.
Az újra megválasztott Fidesz-kormány most kiterjesztette médiastratégiáját az internetes publikációkra, amelyek az ország merészebb tényfeltáró újságíróinak utolsó menedékévé váltak. Sok publikáció számára a reklámadó újabb, megsemmisítő csapás lesz, és némelyik, mint a HVG című hetilap, Magyarország legfontosabb független hírmagazinja, bezárásra kényszerülhet.
„Ha van jelentős újság Magyarországon, akkor az a HVG. Túlélte a kommunizmust, de könnyen lehet, hogy nem éli túl Orbánt” – mondta Amy Brouillette médiaelemző, kollégám a Közép-Európai Egyetemen.
Az EU bizottsága 2012-ben jogi lépésekkel fenyegette meg Magyarországot tekintélyelvű intézkedései miatt. A Fidesz-kormány erre apróbb módosításokkal válaszolt, Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára áldását adta rájuk mint „jelentős módosításokra”, és annyiban hagyta. Orbán azt hangoztatja, hogy megfelel az európai normáknak, de a Média- és Kommunikációs Tanulmányok Központjában, ahol én vagyok az igazgató, joghallgatók bebizonyították, hogy valójában mennyire messze jár Magyarország az európai normáktól. Haraszti Miklós magyar jogvédő, korábban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-szakértője úgy becsüli, hogy a kormány gyakorlatilag százszázalékos ellenőrzéssel rendelkezik a városokon kívüli sajtóorgánumok felett.
A rádiótól a televízión át a nyomtatott sajtóig a tulajdonlás és a beolvasztás különféle formáival az ellenőrzés légköre nem csupán az öncenzúra erős trendjét hozta a magyar újságírásba, hanem dermesztő hatással van a külföldi tulajdonban lévő médiaérdekeltségekre is. Nemrég elbocsátottak egy online szerkesztőt, aki a hatalmas német Telekom egyik médialeányánál dolgozott, mert cikket közölt Orbán egyik miniszterének kiadásairól. A reklámadóra válaszolva a Bertelsmann tulajdonában lévő RTL Group megbírálta az Orbán-kormányt az adó politikai függetlenségének aláásására tett „agresszív próbálkozása” miatt.
Hogyan lehetséges mindez az Európai Unióban? A bizottság tartózkodása az olyan intézkedésekkel kapcsolatban, mint az új reklámadó, azt jelenti, hogy Orbán kevés rosszalló jelzést kapott azt illetően, amit egy veterán budapesti amerikai újságíró, Erik D’Amato nemrég a HVG-nek adott interjúban Magyarország „putyinizálódásának” nevezett. Valójában az európai támogatás közvetlenül a miniszterelnök irodáján folyik majd át, megerősíti és megjutalmazza Orbán tekintélyelvű tendenciáit – annak ellenére, hogy a kormánybarát sajtóorgánumok az Európai Uniót beavatkozó idegen hatalomként ábrázolják.
Ha visszatartják a pénzt, Orbán zsarnoknak nevezheti az uniót. Ám ha kifizetik a pénzt, az egészen bizonyosan még inkább zsarnokká fogja tenni Orbánt, mint amilyen már most is. A strukturális alap segélycsomagjának kifizetését ahhoz kell kötni, hogy helyreállítsák azt a politikát, amely a Fidesz és Orbán hatalomra jutása előtt létrehozta a média egészséges pluralizmusát.
Az információs, kommunikációs és médiapolitika hatással van minden más politikára. A médiapluralizmus teszi működőképessé a demokráciákat. Ezt minden európai politikacsináló el fogja mondani, és minden újságíró ki fogja nyomtatni. Ám egy olyan rezsimnek, amely ennyire kemény a médiával szemben, nem volna szabad ilyen nagyvonalú és feltétel nélküli támogatást kapnia. Európának nem szabad finanszíroznia egy olyan kormányt, amely aláássa a demokrácia egyik fő pillérét.
Philip N. Howard, a Közép-Európai Egyetem és a Washingtoni Egyetem professzora, és a „Pax Technica: Hogyan szabadíthat fel vagy börtönözhet be minket a dolgok internetje” (Pax Technica: How the Internet of Things May Set Us Free or Lock Us Up) című, hamarosan megjelenő könyv szerzője.
