A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő és jogfejlesztő civil szervezet. 1994-es megalakulása óta működnek annak érdekében, hogy bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Fő tevékenységeik: jogvédelem, jogfejlesztés, és a nyilvánosság tájékoztatása, mozgósítása. E munkájuk keretében véleményezték az AB azon döntését, amely szerint az internetszolgáltatók akkor is felelősséget viselnek a jogsértő kommentekért, ha nem tudtak róluk és eltávolították őket. Sokak szerint ez az internetes szabadság halálát jelentheti Magyarországon. Honlapjukon közzétett állásfoglalásuk az alábbiakban olvasható:
Tekinthető mindenki potenciális terroristának?
2010. május 31.
A magyar Alkotmánybíróság már 2 éve nem tud dönteni a lakosság korlátlan megfigyelését lehetővé tevő jogszabályok alkotmányosságáról, amelyek alkotmányossági vizsgálatát a TASZ kezdeményezte. Németország és Románia alkotmánybíróságai azonban megsemmisítették a kísértetiesen hasonló nemzeti törvényeiket. A külföldi döntések erős támpontot jelentenek a magyar testület számára is – olvassa el, hogy miért!
Tudjuk jól, hogy a politikusok hajlamosak elvetni a sulykot szabadságjogok korlátozása terén, ha közbiztonság és terrorveszély szirénéneke csendül fel egy-egy kirívóan erőszakos, tragikus esemény kapcsán. Ezt példázza a 2006-os londoni és madridi terrortámadások után elfogadott távközlési adatok megőrzéséről és tárolásáról szóló irányelv, amely a telefon, az internet és egyéb telekommunikációs eszközök használatakor generált ún. „forgalmi adatok” megőrzését és felhasználását tette kötelezővé. Nem csak a terrorizmus előkészületével, bűncselekmény elkövetőivel gyanúsított személyeket érint az EU döntése, hanem az összes hírközlési eszközt használó polgár magánszférája súlyosan sérelmet szenved.
A telefon, és az internet-használatkor úgynevezett forgalmi adatok keletkeznek. Ezek mutatják, hogy kinek telefonálunk és honnan, meddig tart a beszélgetés, kinek küldünk emailt vagy sms-t, milyen internetes oldalakat látogatunk. Ezek személyes adatok, amelyek segítségével nyomon követhető, hogy kivel és milyen gyakran érintkezünk, és ezért személyes kapcsolataink könnyen feltérképezhetőek. Ennek az irányelvnek a „köszönhető”, hogy ma Magyarországon a rendőrség, ügyészség és nemzetbiztonsági szolgálatok törvényi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy kommunikációs szokásainkkal kapcsolatos személyes adataink óriási halmazát kontroll nélkül ismerjék meg.
Természetesen a TASZ a törvény megsemmisítését indítványozta 2008. májusában, szűk két hónappal az új szabályok kihirdetését követően. Az Alkotmánybíróságot nem köti eljárási határidő, és sajnálatos módon 2 éve nem született döntés.
A Német Szövetségi Alkotmánybíróság idén márciusban kihirdetett határozata sok segítséget nyújthat a magyar alkotmányőröknek. A német testület ugyanis a magánlevelezés és telekommunikáció bizalmasságát biztosító alkotmányos szabályokkal és elvekkel ellentétesnek találta az irányelv átültetését jelentő nemzeti törvényeket.
A német és a magyar adatvédelmi jogfelfogás nagyon közel áll egymáshoz: a magyar adatvédelem alapkövének számító 15/1991 (IV.13.) AB-határozat több elemében a kulcsfontosságú 1983-as, ún. népszámlálási határozatra épül.
Nem sokkal korábban, 2009. októberében a román Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a jogalkotó nem alkotott megfelelő garanciákat az alapvető jogok védelmében. A román alkotmánybírósági gyakorlatnak nincsen ugyan olyan jól kimutatható hatása a magyar gyakorlatra, de határozat érvei a magyar alkotmányértelmezéskor is relevánsak lehetnek.
A hasonlóságok miatt a TASZ és az Eötvös Károly Intézet fontosnak gondolta, hogy a magyar Alkotmánybíróság a német és a román testületek érvrendszerének ismeretében hozzon döntést az indítványról. Az Alkotmánybíróságnak közvetlenül is megküldött írásunk az Infokommunikáció és Jog 37. számában (2010. április) jelent meg. Az írást teljes terjedelmében ide kattintva elolvashatja. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül kiemelünk olyan néhány alapvető megállapítást, amely jól illusztrálja a jelenlegi magyar szabályozásnak is a tarthatatlanságát.
I. A német döntés
A forgalmi adatok megismerhetősége nem jelent olyan súlyú beavatkozást a magánéletbe, mint például a lehallgatás. A megőrzési kötelezettség tehát nem terjed ki a kommunikáció tartalmára, azonban a forgalmi adatokból az egyes személyek intim szféráját is érintő következtetések vonhatók le. A telefonbeszélgetések címzettjei, időpontjai, helyszínei kombinációjából - ha azokat hosszabb távon figyelik -, az egyének társadalmi, politikai hovatartozására, személyes preferenciáira, hajlamaikra, gyengeségeikre lehet következtetni. Ezen adatok tárolása lehetővé teszi gyakorlatilag minden polgár személyiség- és mozgásprofiljának felállítását. Fennáll a veszélye a visszaélésszerű felhasználásnak és az indok nélküli, készletező adattárolás alkalmas egyfajta fenyegető megfigyeltség-érzés előidézésére.
Az irányelv szabályai következtében bevezetett példátlan volumenű adattárolás önmagában nem alkotmányellenes, azonban az átültetés során elmaradt a jogkorlátozás arányosságát biztosító garanciák megalkotása. Nem a teljes lakosság megfigyeléseként kell értékelni az adattárolás lehetőségét, hanem a modern társadalmakban a telekommunikációs eszközök kitüntetett jelentőségére adott válaszként kell tekinteni a szabályozásra. Azonban olyan garanciális szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy az eljárás kivételes lehetőség maradjon. A kivételességet elsődlegesen az adatok lehetséges felhasználási céljainak szűk körben történő felhasználásával lehet elérni: fel kell sorolni azokat a súlyos bűncselekményeket, amely esetében a hatóságok használhatják a személyes adatokat. (A kivételesség követelménye a magyar szabályokban nem lelhető fel, hiszen az ügyészség, rendőrség, bíróság és a nemzetbiztonsági szervek az összes feladatuk ellátásához felhasználhatják a személyes adatokat. Akár egy válóperben vagy egy közlekedési szabálysértésben is elő lehet bányászni az érzékeny információinkat, holott az eredeti cél a terrorizmus és a súlyos bűncselekmények elleni harc volt. A magyar jogalkotó tehát igencsak elkanyarodott az eredeti célkitűzésektől, és uniós kötelezettségekre hivatkozva sokkal szorosabb felügyelet alá helyezte a lakosságot.) A nemzetbiztonsági szolgálatok feladatainak különleges természete sem eredményezheti az alapjogok korlátozásának elnagyolt szabályozását. Nemzetbiztonsági veszély elhárítása és hírszerzés során követelmény, hogy konkrét veszély álljon fenn, így az ismert tények alapján a titkosszolgálati eszközt célzottan a gyanús személyekkel szemben lehessen alkalmazni.
A magyar törvényhez hasonlóan Németországban is a hírközlési szolgáltatók kötelesek az adatok tényleges fizikai tárolására. (A hatóságok megkeresésre pedig ki kell azt szolgáltatniuk.) Ez a helyzet adatbiztonsági szempontból elfogadhatatlan, mert az állam így nem garantálja a személyes adatok technikai jellegű védelmét a megsemmisülése, illetéktelen személy hozzáférése és felhasználása ellen. Az államnak kötelessége megalkotni az adatbiztonság egységes színvonalát biztosító szabályokat, és azok betartását egy hatóság felügyeletére kell bíznia.
Németországban az információs kárpótlás fontos szempont, ezért az alkotmánybíróság fontosnak tartja, hogy ha az érintetett tájékoztatják utólagosan az adatai továbbításáról. Hírszerzés területén indokolt, hogy az érintett tudta nélkül használják a személyes információkat.
II. A román döntés
Az állammal szemben elvárás, hogy a lehető legkisebb mértékben avatkozzon be a polgárai magánszférájába. Ezzel szemben az adattárolás folyamatossága és mindenkire történő kiterjesztése a korlátozást teszi főszabállyá. Ennek következtében a magánszféra védelem elveszíti alapjogi jellegét, a jogalkotó kiüresíti a védelem tartalmát.
Az adattárolás ténye gátolhatja a telekommunikációs eszközök használatával történő vélemény szabad kifejtését, ezért közvetlen módon a szólásszabadság sérelmét is jelenti.
A román testület rámutatott arra, hogy a kommunikáció jellemzően két félből áll, azonban a fogadó fél magánszférája a saját magatartásától teljesen függetlenül kerül korlátozásra, kizárólag a kommunikációt kezdeményező akaratától függ az alapjog sérelme. Óhatatlanul a hatóság látókörébe kerülhet tehát az állampolgár, aki egy megfigyelt személlyel kommunikál, még akkor is, ha semmi köze nincsen bűncselekményekhez, terrorizmushoz.
