Origo-ügy

Június 3-án délelőtt az Origo zrt. ezt a közleményt adta ki:
"A médiában megjelent találgatásokra reagálva az Origo Zrt. a leghatározottabban cáfolja, hogy a ma reggel bejelentett főszerkesztőváltás mögött bármilyen politikai ok vagy nyomásgyakorlás húzódna meg. A döntés mögött az Origo Zrt. integrált tartalom-előállítási stratégiájának megvalósítása áll, melyben a vállalathoz tartozó eddig elkülönülten működő különböző tartalmi egységek tartalomirányítási szervezeteit, szerkesztőségeit egységes irányítás alá helyezi. Az átszervezés célja a hatékonyabb és szinergiákat jobban érvényesítő szervezet kialakítása."

Az Origo főszerkesztőjének leváltása után a lap szerkesztősége is megjelentette álláspontját.

A lap újságírói, úgy tűnik, másképp látták a helyzetet:  
"az Origo szerkesztősége nem ért egyet Sáling Gergő főszerkesztő leváltásával, mivel a szerkesztőség életét, a lap irányvonalát befolyásoló döntésnél, illetve az új főszerkesztő kiválasztásánál a szerkesztőség véleményét nem vették figyelembe. A jelenlegi helyzetben az Origo szerkesztősége nem látja biztosítottnak, hogy az eddigi munkáját továbbra is folytassa.”
3-án délután 5-től az Origo hírportál főszerkesztőjének leváltása miatt tüntetésre került sor Budapesten, cirka ezren tüntettek Sáling mellett. A megmozdulást a Kettős Mérce szervezte.

A demonstráció résztvevői az Origo szerkesztősége előtt, a VII. kerületi Dob utcában gyülekeztek, ahol megafonon felolvasták négy hírportálnak, az Indexnek, a 444-nek, az Átlátszónak és az Origónak az állásfoglalását, amelyben kiálltak a sajtószabadságért.

A tüntetők a Kossuth Lajos térre, a Miniszterelnökséghez vonultak a Teréz körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalon. A rendőrség biztosította a menetet, az útvonalon szünetelt a közlekedés. Amikor az élen vonulók elhagyták a Nyugati teret, a tüntető csoport vége akkor volt a Podmaniczky utcánál.
   
A demonstráción többen is azt hangoztatták, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár nyomására távolították el a hírportál éléről Sáling Gergőt, a tüntetők a "szabad ország, szabad média" rigmust skandálták.
   
Az Origo információi szerint a tüntetők hét óra körül értek a Kossuth térre. Közben egyre többen csatlakoztak a tömeghez, így már a létszám megközelítette az ezret. A szervezők megköszönték a résztvevőknek, hogy szolidaritásukról biztosították az Origo szerkesztőségét, és kiálltak a sajtószabadságért, majd a demonstráció a himnusz eléneklésével ért véget.

A 444.hu arról írt korábban, hogy nem Sáling teljesítményével volt gond. Megjegyzik, hogy érezhető feszültséget okozott a szerkesztőség és a tulajdonos körül például az, hogy a választások idején az Origo (más lapokkal együtt) szolidaritást vállalt a 444, a Cink, a Hír 24 és a Magyar Narancs mellett, miután ezeket a lapokat nem engedték be a Fidesz választási rendezvényére.

Sáling 2013 novembere óta volt az Origo főszerkesztője, elődje a kárpátaljai származású Gazda Albert volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A legutóbbi marketing célú tartalom

Önnek tettrekész az immunrendszere a betegségekkel szemben?