Álcivilek buszoztatása nem akadályozhatja meg a tiltakozást

Újabb Békemenettel nevetteti ki magát a kormány, a Fidesz és leginkább Orbán Viktor? Lassan érdemes lesz bérletet váltani a kampánybuszokra.

Se jogtechnikai trükközés, se „álcivilek buszoztatása” nem akadályozhatja meg, hogy az Együtt 2014 tiltakozzon a szabad választásokat korlátozó regisztráció ellen – írta csütörtöki közleményében a választói mozgalom.


Az Együtt 2014 szerdán jelentette be, hogy ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti az előzetes feliratkozásról szóló törvényi szabályokat, a kormányoldal pedig az alkotmány módosításával válaszol erre, akkor a Parlament elé hívnak tüntetni tiltakozó polgárokat, civil és politikai szervezeteket.

„Ma meg is érkezett a kormány válasza – ismét az álcivilek hozták” – közölte a választói mozgalom a Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtöki közleményére válaszul. A CÖF előzőleg azt írta: elfogadhatatlan fenyegetni és nyomást gyakorolni a regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra. Kilátásba helyezték, hogy a békemenet is elmegy az Országház elé, az ellenzéki tiltakozók pedig ez esetben „oda már nem fognak beférni”.

Az Együtt 2014 ezzel kapcsolatban nyomatékosította: se jogtechnikai trükközés, se „álcivilek buszoztatása” nem akadályozhatja meg, hogy tiltakozzanak a szabad választásokat korlátozó regisztráció ellen.

Hozzátették, bár a CÖF azt ígérte, decemberben elszámol a Bajnai Gordonnal szembeni kampány költségeivel, ez nem történt meg. Az Együtt 2014 ezért csütörtöki közleményében arra szólítja fel a civil szervezetet, hogy hozza nyilvánosságra elszámolását a „gyűlöletkampányról”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A legutóbbi marketing célú tartalom

Önnek tettrekész az immunrendszere a betegségekkel szemben?