Erősödik az élőlánc

Akcióm lényege, mint többször is leírom, az, hogy a témát - József Attila szobrának kilátásban helyezett eltávolítását - érintő Google-keresésekre adódó találati listák élmezőnyét elfoglaljam azokkal a linkekkel, amelyek tiltakozó akcióm szövegére mutatnak (az akció meghirdetését lásd többek között itt: József Attila szobra - tiltakozás). Nos, az akció annál eredményesebb - azaz annál erősebbek a téma köré vont virtuális élőláncok), minél többféle kérdésre jönnek elő a linkljeim. Az akció elején persze eléggé óvatos voltam, s olyan keresőkérdésekben igyekeztem eredményes lenni, amelyek eleve valószínűsítették, hogy hozzám vezetnek a találatok. A "virtuális élőlánc" és a költő nevének, szobrának együttes szerepeltetetése a kérdésben akkor is hozzám vezetett, ha ezért különösebb erőfeszítést nem tettem. A "virtuális" szó kihagyásával történt keresések sokáig más tiltakozó akciókhoz, ténylegesen szervezett élőláncokról szóló híradásokhoz vezettek (ami persze nem baj, a felsorakozó linkek virtuálisan szintén "körbeállják" a szobrot - épp csak az nem az én érdemem), ám mostanra a helyzet változott. A Google keresőbe így begépelt kérdésre: élőlánc - József Attila szobra - adódó első találati táblán (jelenleg) kizárólag az én tiltakozásaimhoz vezető hivatkozások találhatók. Íme:

  1. Élőlánc - József Attila szobra - szerverbérlés - BDK BLOG

    bdk.blog.hu/2011/10/31/elolanc_jozsef_attila_szobra_tiltakozas
    2011. okt. 31. – Frissítés. Az akció hírei mától külön oldalon jelennek meg: TiltakozásJózsef Attila szobrának eltávolítása ellen Örömmel jelentem, hogy alig pár ...
  2. Tiltakozás virtuális élőlánccal József Attila szobrának szervere

    karpatalja.blog.hu/.../tiltakozas_virtualis_elolanccal_jozsef_attila_szo...
    2011. okt. 29. – VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL A tiltakozásnak meglehetősen sajátos módját választotta a kárpátalja magyar író, ...
  3. Virtuális szerverek - élőlánc József Attila szobra körül

    ungparty.net/2011/10/virtualis-elolanc-jozsef-attila-szobra-korul/
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc - Balla D. Károly internetes akciója / József Attila-szobor.
  4. Létrejött a tiltakozás virtuális élőlánca József Attila szobra körül ...

    ungparty.net/blog/2011/12/03/elolanc-jozsef-attila/
    2011. dec. 3. – Tiltakozásom több száz linkje a témát érintő Google-keresések során képzetesen körbeállja József Attila szobrát. - Balla D. Károly internetes ...
  5. VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL - BDK ...

    bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=150
    2011. okt. 29. – Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen. Virtuális élőlánc- internetes akció.Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth ...
  6. Szerver hoszting - Virtuális szerverek - élőlánc - tiltakozás

    hhrf.org/ungbereg/virtualis_elolanc/
    Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Tiltakozás a Jozsef Attila-szobor eltávolítása ellen. Balla D. Károly internetes akciója.
  7. PRAE.HU - Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

    bdk.prae.hu/?pid=4992
    Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen - A Google találati listákon állítok virtuális élőláncot József Attila szobra köré, a magam módján ennek az ...
  8. József Attila-szobor: tiltakozás - virtuális élőlánc // BéDéKá PolBlog

    manzard.nolblog.hu/.../Jozsef_Attila-szobor_tiltakozas_-_virtualis_el...
    2011. okt. 27. – Tiltakozás: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül. Balla D. Károly tiltakozása. József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció ...
Arról is beszámolhatok, hogy a keresőoptimalizálás terén végzett másik munkám is szép eredményekkel jár:

Egy hete már a 2. helyen szerepel az általam támogatott oldal. Sok egyéb oldalam is szerepel a Google első tábláin. A jelenlegi favoritok:

És van egy új oldal is: Transzferár nyilvántartás - Szerverhoszting - Budapest VPS

Virtuális szerverek bérlete


Internetes web akció, google pozíciók javítás, internet és weboldal, google keresőmarketing, politika, seo, transzferár, virtuális élőlánc, virtuális szerver bérlés, Akcióm lényege: József Attila eltávolítása elleni tiltakozás és a virtuális szerverbérlés, szerverhoszting és budapesti VPS szolgáltatás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A legutóbbi marketing célú tartalom

Önnek tettrekész az immunrendszere a betegségekkel szemben?